mára két régi interjút hoztam, ami Benicio-val készült, még évekkel ezelőtt. nekem szórakoztató volt olvasni, talán rajtam kívűl akad itt még valaki, akit érdekelhet.

A 21 gramm, a Félelem és reszketés Las Vegasban, a Blöff, a Traffic, a Sin City, a Che, a Farkasember vagy épp a Közönséges bűnözők 43 éves, Oscar-díjas sztárjával, Cannes idei zsűritagjával a Torontói Filmfesztiválon beszélgettünk.

Cannes-ból legutóbb a legjobb színész díjával távoztál Che megformálásáért. Nagy falat volt?

Benicio Del Toro: Ha sráckoromban árusítottak volna Che Guevara-pólókat, biztosan vásárolok. Vagy ha találkozom egy fickóval, aki viseli, belevaló csávónak tartottam volna. De a Che-kultusz a 70-es évek elején behalt, és csak a 90-es években éledt újjá. Mi Puerto Ricóban a suliban nem tanultunk róla. A Rolling Stones egyik dalából hallottam először a nevét, tizenhárom évesen, az Emotional Rescue albumon, a Little Indian Girl című szám szövegében. Később egy mexikói könyvesboltban leltem rá a kötetre, ami a családjának írott leveleit tartalmazta. Olvasásuk ahhoz fogható volt, mint amikor Hemingwayt vagy Kerouacot olvastam először. A legnehezebb szerepem. Akkor tudtam végre levetkőzni a gátlásaimat, amikor találkoztam azokkal, akik jól ismerték őt. Che özvegye, Aleida azt mondta: "Nem az a fontos, hogy úgy nézzen ki, vagy úgy járjon, mint Che, hanem hogy értse őt!"

MN: Steven Soderbergh azt mondta nekem, megesett, hogy kedve lett volna áthajtani az autópályán az ellenkező sávba, csakhogy véget vessen a kemény munkának. Te hogy bírtad a 78 napos forgatást?

BDT: Ha rajtam múlik, még mindig a dzsungelben ülök és azon filózok, nem kellene-e máshogy játszani a jelenetet. Steven irtó gyors. Egyszer vagy kétszer vesz fel minden jelenetet, azok is rendszerint hosszú beállítások.

MN: 13 évesen kerültél Puerto Ricóból Amerikába, angolnyelv-tudás nélkül. Hogy ment a beilleszkedés?

BDT: Azért nem volt olyan nagy törés az Amerikába költözés, mert iszonyúan felcsigázott, hogy láthatom a Rolling Stones Tattoo You turnéját! Nem viccelek. Imádtam a Who, a Clash, a Beatles meg a Stones zenéjét. Szerettem egymagamban lenni, ezzel sem volt baj. A srácokkal a kosárlabdázás hozott össze. Ott rögtön szert teszel egy-két barátra. Aztán jöttek a csajok. Úgyhogy megvolt minden.

MN: Nőcsábász hírében állsz...

BDT: A latino férfiaknak a bájgúnár jelző olyan kereszt, amit egész életükben viselniük kell. De a csajozásban épp olyan puhány vagyok, mint bárki más.

MN: Sok hollywoodi latino színész erős spanyol akcentussal beszéli az angolt. Te nem.

BDT: 13 évesen nálam véget ért a spanyolul hablatyolás.

MN: Régebben cigarettával égetted a tested, ha állapotba kellett hoznod magad a szerephez. Működik még a módszer?

BDT: Á, nem. Azóta érettebb lettem. Most már "játszom"! Ordibáló rendezőkre sincs szükségem.

MN: Harmincöt filmmel a hátad mögött fantasztikus teremtménnyé váltál: farkasemberré. Milyen volt?

BDT: Mintha halloweenbulira mennék.

MN: Nem az egyik napról a másikra futottál be...

BDT: A Közönséges bűnözők idején törtem fel. Na ja, hat kemény évembe telt, hogy eljussak oda. Nem volt könnyű. Nagymestere lettem azoknak a filmeknek, amik a mozikban nem jönnek be a közönségnek, de amint kijönnek videón, elkezdik dicsérni őket.

MN: Mára megtanultad, hogyan kell lavírozni a filmbizniszben?

BDT: Tény, hogy jó vastag bőr kell a képedre, hogy bírd a gyűrődést. Mert az egyik szereposztónak túl sötét a bőröd, a másiknak túl csúnya vagy a szerepre, a rendezőnek nem tetszett, amit a meghallgatáson nyújtottál, a producer szerint meg nem vagy elég nagy név! Rengetegen kételkedtek bennem, még azt is kétségbe vonták, hogy egyáltalán ezen a pályán van-e a helyem! De ennek nem szabad megingatnia. Soha nem tűztem ki magamnak határidőt, amin belül be kell futnom. Csak a színészi munka érdekelt.

MN: Végül kivételesen jó rendezőkkel hozott össze az élet: Gilliam, Weir, Ferrara, I–árritu, Sean Penn, Bryan Singer...

BDT: És Terrence Mallicket se felejtsük ki! Másfél évig dolgoztam vele, mielőtt kilépett a Che-projektből. Rengeteget tanultam tőle. Ízig-vérig naturalista filmes.

MN: Mennyire vagy munkamániás?

BDT: Az elmúlt években négy filmet forgattam egymás után, megállás nélkül, pedig az agyam mint a teknősbékáé! Lassan vánszorog. Ha túlerőltetem, bezörög. Semmire nem vágyok jobban, mint egy kis semmittevésre.

MN: A színészeten túl miben leled örömöd?

BDT: Hogy hazamegyek Los Angelesbe a kutyáimhoz. Hogy leülök egy kiadós vacsorára a haverjaimmal. Hogy festegetek. Szép nagy olajképeket. Hogy ácsolgatok. Főleg asztalokat. Los Angelesben pont azt szeretem, hogy az ember zavartalanul ellehet magában. Az se baj, ha napokig nem teszed ki a lábad otthonról.

MN: Tervek, szerepálmok?

BDT: Szoktam írogatni, van egy-két dolog a tarsolyomban. (1995-ben rendezett egy rövidfilmet Matthew McConaugheyvel a főszerepben, egy ideig pedig barátja, Hunter S. Thompson The Rum Diary című műve filmrevitelén munkálkodott - K. L.) Többször mondtam, hogy szeretnék már egy romantikus vígjátékban szerepelni. Ahol végre felvehetek egy csini öltönyt és elnyerhetem a hősnő kezét!

MN: Könnyebb lett az élet az Oscarral?

BDT: Amikor van egy díjesélyes szereped és a film moziba kerül, rengeteg üzleti ebédre kell eljárni. Megfutom én ezeket a köröket, ha muszáj. A díjak jól jönnek. Mert a hollywoodi blockbustereket nem te választod. 'k választanak téged. És akkor találnak meg, amikor felkapott vagy. Az Oscar után jöttek is a nagy szerepajánlatok. Mindössze szerencsém volt - nem hinném, hogy bárkinél nagyszerűbb lennék. Na jó, az unokafivéremnél azért csak jobb vagyok!
 

Slamposan, kócos hajjal, alvajáró-tekintettel, tíz évvel ezelőtt divatos piros kockás flanelingben jelenik meg. Mégis sokkal rokonszenvesebb, mint zakkant vagy démonikusan vad figurák képében a mozivásznon. A Félelem és reszketés Las Vegasban, a Közönséges bűnözők, az Ûzött vad és a Traffic Oscar-díjas sztárja jelenleg műorral bohóckodik a Sin Cityben.

Milyen volt forgatni?

Benicio Del Toro: Robert nem tököl, iszonyú gyorsan dolgozik. Engem öt nap alatt kipipált, kész döbbenet!

MN: A Star Wars szereplői sokat panaszkodnak, hogy a digitális trükkökhöz használt vásznak között nehéz játszani, semmi konkrétum, sehol egy fogódzó.

BDT: A színészet az színészet. Sima felületek és üres hátterek között játszani, ez is egyfajta munka. Elvégre a színházban sincs túl sok minden körülötted. Magadnak kell megteremtened a jelenet valódiságát. Mi olyan nehéz ebben? Könnyen hozzászoktam az új körülményekhez. Csak egyetlen dolog idegesített: állandóan odajöttek hozzám vadidegen emberek, sminkesek, maszkosok, és az orromat macerálták. A műorrot. Na, ettől kiakadtam. Hogy lehet így koncentrálni, ha folyton belenyúlnak a pofádba? Igazából nem csípem a karakterem. Egészen örültem neki, amikor elintézték.

MN: Szoros barátság fűzött Hunter S. Thompsonhoz. Megrázott az öngyilkosságának a híre?

BDT: A Félelem és reszketés Las Vegasban című film idejéből ismertük egymást. Egy nap felhívott, és azt kérdezte, lenne-e kedvem beszállni a Rum Diaryba?

MN: Most hogy áll a projekt?

BDT: Már kiszálltam belőle.

MN: Hogyhogy? Ez volt a dédelgetett terved!

BDT: Nehéz ügy. Azon voltam, hogy új írót szerződtessünk, aki helyrepofozza a forgatókönyvet. Ugyanis úgy érzem, pontosan értem Hunter világképét, meg Puerto Ricót, a helyet, ahol írta a művet, és ahol rájött, hogy ő valójában író. Sőt azt hiszem, azt a korszakot is érzem, a 60-as éveket, egy csomót olvastam róla. Úgy tűnt, ideális alapanyag lett volna számomra egy első rendezéshez. De talán egyedül voltam a véleményemmel, hogy a forgatókönyv még alapos átdolgozást igényel.

MN: Mi a helyzet a Che Guevara-filmmel, amiben a címszerepet játszanád? Terrence Malickkel készültél rá.

BDT: Mindössze logisztikai kérdés, hogy nem tudta megrendezni a Che-filmet. Azért lépett le, mert összejött egy filmterve, a The New World nemsokára a mozikba kerül. Nem neheztelek rá. Másfél évig dolgoztunk együtt. Ez idő alatt a Malick-filmiskolába jártam. Rengeteget tanultam színészetről, filmekről, történetmesélésről. Én voltam a forgatókönyv egyik írója is, ami nagy szó, mert ezt eddig senkinek nem engedte!

MN: Steven Soderbergh vette át...

BDT: Azt mondta: "Ez nem egy Terrence Malick-mozi lesz, hanem egy Soderbergh-film. Benne lennél?" Csak annyit feleltem: "Viccelsz? Naná!" Dolgoztam már vele a Trafficben, tudom, hogyan viselkedik.

MN: Mi a különbség a két rendező Guevara-felfogása között?

BDT: Ezt nehéz megmondani. Steven inkább Che utolsó évére helyezi a hangsúlyt. De nem tudom, mi sül ki belőle, most egy íróval dolgozik, néhány héten belül összeülünk, hogy megdumáljuk, hol tartanak. Malick sztorijának befejezését viszont egy az egyben átveszi.

MN: Nehéz elképzelni rólad, hogy Los Angelesben élsz.

BDT: Irtó jó L. A.-ben, hogy nagyon könnyen elszigetelheted magad, akár három napig is otthon rostokolhatsz anélkül, hogy kimozdulnál a szupermarketba. New Yorkban nem tudnám megállni, hogy ne menjek vacsorázni minden este. Múccsó dinnera.

MN: Válogatósabb lettél az Oscar-díj után?

BDT: Mindig is válogatós voltam. Szeretem a jó sztorikat. És nincs sok belőlük. Ahogy jó író is hiánycikk. Ha meg az ember talál egy jó írót és sztorit, az olyan produkció része, ahol már levajazták a szereposztást.

MN: Ezért nem láttunk két éve a vásznon?

BDT: Egy olyan mozin dolgoztam, ami az utolsó pillanatban összeomlott. Ha minden rendben megy, egy hónappal ezelőtt feje-ződik be a forgatása. A címe The American Gangster, Antoine Fucqua (A kiképzés, Artúr király) rendezte volna. Amikor kiderült, hogy ott állok üres kézzel, már nem volt más film, amit benyomhattam volna arra az időpontra. Két évem úszott el vele. Egyszer hopp, máskor kopp. Mostanában nem kedvezett nekem a szerencse. De ez is benne van a paklibanÉ Akármiben nem nyomulok. Nem akarok még egy nyúlfarknyi cameoszerepben villogni. Kéne már végre egy igazi romantikus főszerep!