nincs igazán miről beszámolnom, sosem történik velem túl sok érdekes dolog, most pedig még annyi sem. :D hangulatadónak betettem ezt a remek Adam Lambert-dalt ;)
Manócska remekül érzi magát, egészséges és jókedvű az én pici lányom, most is éppen nagyon huncutkodik, ide-oda rohangál a ketrecben és a rácsot rágja különböző szögekből, pedig nem is ilyen tájban szoktam kiengedni, hogy futkározzon egy kicsit.
tegnap láttam Őt, de amikor alkalmunk lett volna hosszabb ideig együtt lenni, akkor el kellett mennie. ez az én formám. remélem, holnap több szerencsém lesz.
tegnap vettem egy nagyon csinos fekete szoknyát - ahogyan az egyik ismerősöm többször is megjegyezte: "nagyon kurta" - de nekem tetszik, éppen olyan szabású, ami nekem a legelőnyösebb: olyan harang formájú, combközépig érő és olyan különös anyagból készült, hogy csillog, ha fény vetődik rá. annyira nem csillog, mint Edward az Alkonyatból, de azért elég látványos. :D
vennem kellett tűt és cérnát is, mert a cipzárja alatt volt egy két centi hosszú szakadás (a másik, ugyanilyen méretű szoknyán is volt, szóval nem tudtam kikerülni) és meg kellett varrnom, mielőtt felvettem. mindenképpen megérte a pénzt, mert bejártam a város ruhaüzleteit, a legdrágábbtól az olcsóbbakig, és ez volt az egyetlen szoknya, ami tetszett. az egyetlen. pedig nem vagyok kényes vagy válogatós, de ha csinos akarok lenni, akkor ilyen széles csípőre nem vehetek fel bármit, és rikító rózsaszínben vagy neonzöldben sem fogok megjelenni az utcán. most megszereztem. hurrá! :D
további szép napot mindenkinek.

  végre enyém lett John Lone adatlapja a starity-n! *-* félórás kutatás és fordítás után sikerült megírnom neki egy normális (bár még mindig igencsak hiányos) életrajzot. íme:

John Lone (尊龍; pinyin átírással: Zūn Lóng) 1952. október 13-án született Hong Kongban, Kínában.
Eredeti, a születésekor nevét éppen úgy nem ismeri, ahogyan a vér szerinti szüleit sem. (Az imdb szerint a születési neve Ng Kwok-Leung.) Életéről és magánéletéről nem sokat tudni, mert erről a témáról mindig is nagyon keveset beszélt az interjúiban.

Árvaházban nevelkedett, később egy sanghaji asszony fogadta örökbe, akivel egészen hétéves koráig élt.
A hong-kongi Chiu Chiu Academy-n kezdte el a tanulmányait, majd a pekingi operában folytatta, hogy művész lehessen. Itt kapta a Johnny nevet, tízéves korában. Később a Lone nevet választotta családnévnek, azt hangsúlyozva, hogy árva volt (a "lone" angol szó, jelentése: magányos, egyedüli, olyan személy, akinek nincs senkije) és mivel a Lone kiejtése hasonlít az addigi neveként használt kínai szó, a Leung (jelentése: sárkány) kiejtéséhez. (John azt mondta, hogy a Ng, Lung, Leung és Lone nevek mindannyian a "sárkány" szó alakjai különböző kínai dialektusokban.)

Ügyesen megbirkózott a pekingi opera kemény világával és követelményeivel, szorgalmas munkával még egy amerikai ösztöndíjat is szerzett. Egy amerikai család támogatásával Los Angelesbe költözött és ott folytatta a tanulmányait a Santa Ana Community College-ban. 1972-ben feleségül vette egyik diáktársát, az ázsiai-amerikai származású Nina Savino-t, akivel hét évig éltek együtt, majd 1979-ben elváltak. Ezzel a házassággal John megszerezte az amerikai állampolgárságot. A pasadenai American Academy of Dramatic Arts-ban folytatta a színjátszással kapcsolatos tanulmányait, majd New Yorkba költözött, hogy színpadi karriert futhasson be.

Apróbb szerepeket kapott TV-sorozatokban és filmekben (ezek közül talán a King Kong a legjelentősebb, ahol a kínai szakácsot játszotta Jessica Lange és Jeff Bridges mellett), de a nagy kiugrási lehetőség még nem érkezett el; emellett különböző színházakban játszott, énekelt, táncolt és rendezett, valamint keményen tanult. A híres Bessie Loo Ügynökséghez szerződött le, amely a legtöbb ázsiai színésszel foglalkozott.

Egy nap a híres japán-amerikai színész, Mako felismerte a tehetségét és beajánlotta a kínai származású színdarabíróhoz, David Henry Hwanghoz, aki szerepet adott Johnnak az első darabjában, ami a F.O.B. címet viselte. John nemcsak a főszerepet alakította, de a zenét és a koreográfiát is ő készítette. Az alakításáért Obie-díjat kapott 1980-ban - éppenúgy, mint a következő évben, amikor Hwang másik darabjában, a The Dance and the Railroad-ban játszott. Számos los angelesi színházban dolgozott, mielőtt a filmvászonra került volna.

Nem sokkal később felfedezte Jadin Wong, a kínai tehetségkutató ügynök és segített neki elindítani a karrierjét. (Wong fedezte fel többek között Joan Chen-t, Bai Ling-et és Lucy Liu-t is.)

John első jelentős szerepét az Iceman című filmben alakította, amelyben egy ősembert játszott, akit egy tudóscsoport jégbe fagyva talál és felolvaszt, hogy minél többet megtudjanak róla. Egyetlen szót sem kellett szólnia, csupán állatias hangokat adott ki magából.
1985-ben egy kínai maffiavezért, Joey Tai-t játszotta a Year of the Dragon című filmben, Mickey Rourke ellenlábasaként - olyan remekül, hogy Golden Globe-díjra jelölték, mint legjobb mellékszereplőt.
Leghíresebb alakításai közé tartozik Pu Ji, az utolsó kínai császár megformálása a The Last Emperor című világhírű filmben 1987-ben, amelyért Oscar-díjat érdemelt volna, de csak Golden Globe-jelölést kapott, díjat sajnos nem.
Ezután több kínai és amerikai filmben szerepelt, mielőtt 1993-ban megkapta élete másik legnagyobb szerepét, amikor az androgün szépségű Song Lilinget, az operaénekesnő bőrébe bújt kínai kémet keltette életre a M. Butterfly című romantikus drámában.
Következő évben Alec Baldwinnel játszott a The Shadow-ban, majd 1995-ben ismét Joan Chennel (ő alakította a feleségét Az utolsó császár-ban) és Christopher Lamberttel a The Hunted című filmben, ahol ő volt Kinjo, a híres és kegyetlen ninja, akit sokáig senki nem tudott legyőzni.
2001-ben a Rush Hour 2.-ben Jackie Chan és Chris Tucker ellenfeleként egy korrupt rendőrtiszt bőrébe bújt - a rosszfiú szerepet később sem vetette le, amikor a 2007-es akciófilmben, a War-ban tűnt fel. A két amerikai film között több kínai alkotásban (köztük egy harmincrészes drámasorozatban, ahol egy császár szerepét játszotta el) is aktív szerepet vállalt - John előnyben részesítette az ázsiai filmpiacot.

Érdekességek:

1990-ben az amerikai People Magazin beválasztotta az 50 Legszebb Ember című listájára.

A színészet mellett John az énekléssel is kacérkodott, meg is jelent egy szólóalbuma. Amellett, hogy számos kínai dialektusban beszél, tökéletesen elsajátította az angol nyelvet.

Magánéletéről csak annyit tudni, hogy az idejét megosztja New York, Kanada és Kína között.

Jelölései:

1986. Golden Globe - Legjobb Mellékszereplő - Year of the Dragon
1988. Golden Globe - Legjobb Színész - The Last Emperor
1989. Independent Awards - Legjobb Férfi Mellékszereplő - The Moderns

Díjak:

1980. Obie Award - A F.O.B. című darabban nyújtott alakításáért
1981. Obie Award - A The Dance and the Railroad című darabban nyújtott alakításáért

Filmszerepek:

1975. The Blue Knight (TV-sorozat)
Terry Chow a The Great Wall of ChinaTown című epizódban

1975. King Kong
Kínai szakács

1977. Eight is Enough (TV-sorozat)
Chang a Separate Way című epizódban

1978. Kate Bliss and the Ticker Tape Kid
Háziúr

1978. Sword of Justice (TV-sorozat)
A Destructors című epizódban szerepelt

1979. Americathon
Kínai szereplő

1984. Iceman (Jégbefagyott ember)
Charlie

1985. Year of the Dragon (A sárkány éve)
Joey Tai

1987. The Last Emperor (Az utolsó császár)
Pu Ji

1988. The Moderns (A modernek)
Bertram Stone

1989. Echoes of Paradise
Raka

1990. Shadow of China
Henry Wong

1991. Shang Hai yi jiu er ling (Shanghai 1920)
Billy Fong

1993. M. Butterfly (Pillangó úrfi)
Song Liling

1994. The Shadow (Az árnyék)
Shiwan Khan

1995. The Hunted (A préda)
Kinjo

1997. Yit huet jui keung

2001. Rush Hour 2 (Csúcsformában)
Ricky Tan

2004. Qianlongyuxiangfei
Qianlong császár

2004. Zi yu zi le (Bamboo Shoot)
Mi Jihong

2005. Paper Moon Affair
Keiko férje

2007. War
Li Chang

tegnap újabb bosszúság ért. a már eddig többször említett ex-barátnőm úgy gondolta, hogy rúg még belém egyet, az utolsót. törölt a facebook-os és a twitteres ismerősei közül és amikor a kíváncsiságom kielégítése végett rákérdeztem, hogy miért, azt felelte, hogy fáj neki engem a falán látnia, ha már - idézem: "úgy sem lehetünk olyan boldogok együtt, mint régen".
persze, hogy még mindig fáj, ha félredobnak, de szerencsére közel sem annyira, mint az első alkalommal. azt hiszem, igazából csak a büszkeségem sérült, hiszen annyit csalódtam már benne, hogy szeretet nem igazán maradt bennem iránta. azért remélem, hogy az élete során sikerül megtapasztalnia, milyen az, amikor olyan személy löki félre, aki neki fontos.
ilyenkor nagyon hálás vagyok a kedvenceimnek, akik segítenek feldolgozni és elfelejtetni az ilyen szúrásokat. tudom, persze, nem az én veszteségem, sőt, még jobban is jártam, hogy megszabadultam egy ilyen szívtelen piócától (mit is vár az ember egy olyantól, aki a "szerelmének" "vőlegényének" a szemébe hazudozik hónapokon keresztül - akkor miért is lenne hűséges és igaz egy egyszerű barátnővel, egy haverral szemben?
no, visszatérve az előző gondolathoz - nagyon hálás vagyok most John Lone-nak, hogy ha őt nézem, azt is elfelejtem, hogy éppen hol vagyok, és annyira csodálatos és békés elmerülni egy álomvilágban vele. tudom, hogy ez csak menekülés, de most erre van szükségem. ha a valódi életből nem tudok támogatást szerezni, akkor máshonnan kell. mert azt senki nem érdemli meg, hogy szomorkodjak miatta.
nos, ennyi volt mára a lelkizés, további szép vasárnapot kívánok mindenkinek! :)

tegnap megjelent a Hoobastank legújabb klipje, ráadásul ahhoz a dalhoz, amelyik a legnagyobb kedvencem a legutóbbi albumon. cikket is írtam rólam a starity-n, de mindössze két ember olvasta el és reagált rá valamit. szánalmas... de igazából ez nem a banda vagy az én veszteségem, hanem azoké, akik el sem olvasták és meg sem hallgatták, mert a Hoobastank a világ egyik legjobb zenekara. igaz, hogy nem ők folynak a csapból, nincsenek elhalmozva díjakkal, nem róluk szól minden második újságcikk, a klipjeiket nem vetítik, nincsenek botrányaik - a Manic Street Preachers mellett ők a másik banda, akiket szerintem mindig is alulértékeltek és sajnos ez így is marad.
nézzétek meg a klipet és hallgassátok meg a dalt. megéri. ;)

tegnap három pompás órát töltöttem az Ő társaságában - oh, már annyira hiányzott és nagyon jólesett.
mindig megdöbbent, mennyire intelligens és udvarias srác (és természetesen jóképű, legalábbis az én szememben) - különösen, amikor látnom kell, hogy a pasik többsége mennyire bunkó, udvariatlan tökfej, akiknek az érdeklődése két dolognál tovább már nem terjed ki. Vele bármiről el lehet beszélgetni, és sohasem érezteti másokkal, ha valamit jobban tud. ha ásít, akkor a szája elé teszi a kezét - Neki ez így természetes, míg legalább két, Nála idősebb ismerősömnek éppen az a "normális", hogy nem használjuk a kezünket, más arcába ásítunk, sőt, még nyögünk is hozzá, mint egy küszködő víziló.
este, amikor hazafelé mentünk, (ugyanazzal az autóbusszal járunk, csak Ő egy megállóval hamarabb száll le) Ő előreengedett, hogy én szálljak fel hamarabb - pedig lett volna ideje előttem felszállni, mert a rossz térdem miatt jóval utána értem a busz ajtajához. de nem, Ő félreállt és megvárt. ilyen lovagiasságot sem sűrűn látni. sőt, szinte soha...
minél több embert ismerek meg, annál jobban szeretem az állatokat. hogy ez mennyire igaz egy mondás! ezer éve ezt vallom, csak eddig még sohasem láttam ilyen tökéletesen megfogalmazva.
miért olyan hihetetlenül ritka az értelmes, őszinte és udvarias ember a mai világban?