nem sokkal ezelőtt a Paper Man című filmet néztem meg Ryan Reynolds-cal. nem szokványos film, nem szokványos szerep. a főhős képzeletbeli barátját alakítja, a neve Captain Excellent, Kiváló Kapitány. erősen hasonlít Superman-re.
bárcsak nekem is lenne egy saját Captain Excellent-em! akkor soha nem lennék magányos és csalódás sem érne.
utálom, hogy valakit közel engedek magamhoz, teljesen átadom magamat neki és csak azt nézem, hogyan tehetnék a kedvére. azután jön a csalódás. jönnek az elvárások, amiket kezdetben anélkül kaptam meg, hogy kérnem kellett volna, most pedig már nem kapom meg, mert az emberek változnak és gondolom, az az én hibám, hogy már nem kellek valakinek annyira, mint régen.
szánalmasan hangzik, de hasznosabb olyan valakihez kötődni, akit nem ismerünk személyesen vagy aki kitalált személy. mint Captain Excellent. bennük nem lehet csalódni, hiszen ők soha nem fognak neked fájdalmat okozni, nem fognak félredobni valaki más, valaki új kedvéért. ők mindig meghallgatják a nyafogásodat és mindig megölelnek, amikor szükséged van rá. az egyetlen probléma, hogy a szeretetük és a törődésük nem fizikai, nem érezheted soha a bőrödön. csak elképzelheted.
gyűlölöm, hogy olyasmihez ragaszkodom, ami már nincs. ez fáj és boldogtalanná tesz. annyira szeretnék túllépni rajta, azt mondani és gondolni és leginkább érezni, hogy "a francokat sem érdekel. majd lesz jobb."