tegnap újabb bosszúság ért. a már eddig többször említett ex-barátnőm úgy gondolta, hogy rúg még belém egyet, az utolsót. törölt a facebook-os és a twitteres ismerősei közül és amikor a kíváncsiságom kielégítése végett rákérdeztem, hogy miért, azt felelte, hogy fáj neki engem a falán látnia, ha már - idézem: "úgy sem lehetünk olyan boldogok együtt, mint régen".
persze, hogy még mindig fáj, ha félredobnak, de szerencsére közel sem annyira, mint az első alkalommal. azt hiszem, igazából csak a büszkeségem sérült, hiszen annyit csalódtam már benne, hogy szeretet nem igazán maradt bennem iránta. azért remélem, hogy az élete során sikerül megtapasztalnia, milyen az, amikor olyan személy löki félre, aki neki fontos.
ilyenkor nagyon hálás vagyok a kedvenceimnek, akik segítenek feldolgozni és elfelejtetni az ilyen szúrásokat. tudom, persze, nem az én veszteségem, sőt, még jobban is jártam, hogy megszabadultam egy ilyen szívtelen piócától (mit is vár az ember egy olyantól, aki a "szerelmének" "vőlegényének" a szemébe hazudozik hónapokon keresztül - akkor miért is lenne hűséges és igaz egy egyszerű barátnővel, egy haverral szemben?
no, visszatérve az előző gondolathoz - nagyon hálás vagyok most John Lone-nak, hogy ha őt nézem, azt is elfelejtem, hogy éppen hol vagyok, és annyira csodálatos és békés elmerülni egy álomvilágban vele. tudom, hogy ez csak menekülés, de most erre van szükségem. ha a valódi életből nem tudok támogatást szerezni, akkor máshonnan kell. mert azt senki nem érdemli meg, hogy szomorkodjak miatta.
nos, ennyi volt mára a lelkizés, további szép vasárnapot kívánok mindenkinek! :)