egy kis bölcsesség mára: Mindig tud adni, akinek a szíve szeretettel van tele. A szeretethez nem kell teli erszény.

tegnap este úgy döntöttem, hogy a bánatomat és rosszkedvemet inkább az írásba ölöm - ahogyan eddig is tettem. vannak dolgok, amiken nem tudok változtatni, viszont mégsem szomoríthatom magamat tovább. az írás mindig segít valamennyire, elrepít olyan helyekre és helyzetekbe, ahová soha nem jutnék el a valódi életben. remélhetőleg most is segíteni fog rajtam.
a Pengeélen jelenleg szünetel, viszont elkezdem feltenni a Stockholm hetekkel ezelőtt megírt részeit, valamint belekezdtem egy vadonatúj történetbe, aminek az ötlete tegnap délután fogalmazódott meg a fejemben. a címe, Ha te tudnád... is véletlenül jött, a Holdviola-dalra utal. furcsa módon a Kaulitz-ikrek is szerepet kapnak benne - nem hittem volna, hogy valaha még egyszer írok róluk.
remélem, mindkét történet tetszeni fog nektek - a véleményeket, akár negatív, akár pozitív, nagyon szívesen várom. :)

>>> Stockholm
>>> Ha te tudnád...

a boldogtalan magánéletemről inkább nincs kedvem nyavalyogni, értelme sincs, így inkább a kislányomról mesélek.
ma lementem a Corába, hogy a Fressnapfban szétnézzek, hátha találok valami hasznosat.
volt értelme lemennem, mert az alomnak használt pellet sokkal olcsóbb ott, mint a városban: a Plázában egy kilónyi majdnem 1000 forint, a Fressnapfban pedig öt kilónyi 1200 forint volt. emellett vettem még száraztápot, amit nagyon szeret és plüssből készült szürke cicaalagutat, amit ma ki is próbáltunk.
igazából egyetlen játék sem tudja lekötni a nyuszikat hosszabb ideig. Manócska pár percig harapdálja és dobálja a wcpapír-gurigát, rágcsálja a fadarabokat és kaparja a dobozt. ma legalább egy órán át kinn volt, de csak kétszer szaladt át az alagúton (első kép), miután néhányszor körbeszimatolta. ma inkább szívesebben futkározott és huncutkodott - ismét belemászott a szénatartóba, szemrevételezte a sarokban az ajtó mögött felhalmozott szénát, pelletet és eleséget (második kép) és képes volt bemászni arra a pici helyre a doboz és a polc között (negyedik kép).




A többi fotót megnézhetitek itt: [megnézem]

a tegnapi és a mai napom - és még ki tudja, hány napom - egyszerűen borzalmas. a legjobb barátnőm úgy döntött, hogy egy ideig nem akar beszélgetni velem. az ügy egy kicsit bonyolult, nem fogom részletezni, mindenesetre szerintem ezt a problémát nem így kellene megoldani. úgy gondolom, a megbeszélés a megoldás, nem pedig a hallgatás. ő lehet, hogy jól érzi magát így, én viszont magányosnak érzem magam, ócskának, kihasználtnak. nagyon magányosnak. és az utóbbi néhány évben már többször lejátszódott ez a forgatókönyv.
pokolian unom, hogy egy ideig kellek, amíg nincs más, addig folyton minden szabad percüket velem akarják tölteni, azután pedig már nincs rám szükségük és hamarosan el vagyok felejtve. vagy egy rövid csúnya veszekedés után, vagy csak úgy, egy szó nélkül.

hála Istennek, az én pici lányom itt van mellettem. ő mindig felvidít és megnevettet, noha sajnos nem tudja teljesen elfeledtetni velem, hogy nem érdemlek meg egy olyan barátnőt, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok, aki mindig kitart velem és őszintén elmondja, mi a baj, aki küzd értem.
ma is kinn hancúrozott, futkározott, nyújtózkodott, rágicsált, mint minden nap és a végén lefeküdt mellém, tulajdonképpen részben a nadrágszáramra és ott szundikált egy kicsit. *-* mondanom sem kell, mennyire boldoggá tett, hogy ismét közelebb kerültünk egymáshoz! néhány nappal ezelőtt egy-két tenyérnyire feküdt tőlem, most pedig szorosan mellettem! alig várom, hogy az ölembe  bújjon - és ne csak azért, hogy megkapja a jutalomfalatkáját, hanem, hogy itt szundikáljon.

tudom, hogy most keserű vagyok, mert az emberek, akikben a legjobban bízom, mindig cserben hagynak, de valóban igaz, hogy egy állatka feltétlenül szeret, ők nem fordítanak neked hátat, különösen akkor nem, ha tudják, hogy szükséged van rájuk. tudom, hogy a nyuszikám nem tudna kimenteni a tűzből vagy kihúzni a vízből, (egy wc-gurigát tud felemelni), viszont rengeteg örömöt és boldogságot ad. nem tudja azt mondani, hogy szeret, és nem tud átölelni, viszont mellémbújik, hozzámdörgöli a pici orrát vagy a pofácskáját, a mellső mancsait a lábamra teszi és édesen felnéz rám. ő az életem fénye.




A többi fotót megnézhetitek itt: [megnézem]