A Jolie Moon napló, fényképalbum, mesekönyv és zenedoboz. A mindennapi gondolataim mellett nagy szerepet kap az állatvédelem, ami számomra különösen fontos. Szép képeket és remek zenéket is megosztok veletek, valamint a nyuszikámról, Richey Manóról készített fotóimat és néhány régi rajzomat, így igazából rólam is megtudhattok néhány dolgot. Minden írás és design az én munkám, kivéve, ha azt jelzem, hogy mástól idéztem. A honlap 2011. december 27-én nyílt meg, utó-karácsonyi ajándékként nekem. ~ írta Jolie, aszerkesztő
tegnap láttam a Facebook-on egy cikket arról, hogyan ismerhetjük fel a stroke-t - ez azért fontos, mert életet menthetünk vele. a stroke esetében minden perc számít, mert minél hamarabb kórházba kerül az illető és elkezdik rajta a kezelést, annál nagyobb az esélye a túlélésre és a felépülésre. ha három órán belül elkezdik kezelni, akkor teljesen felépülhet. azért írok most erről a témáról, mert mindannyiunknak vannak olyan családtagjai, ismerősei, akik idősebbek és ki vannak téve a veszélynek. ugyanakkor az utcán is bármikor szemtanúi lehetünk annak, hogy valaki stroke-ot kap, és hasznos dolog, hogy megmenthetjük az életét. Magyarországon évente 30-40 ezer ember kap stroke-ot, és 18 ezren bele is halnak. először is, mi a stroke? a stroke, magyarul gutaütés vagy szélütés, egy váratlan állapot, amikor az agy egyik részében lelassul vagy leáll a vérellátás, például egy vérrög elzárja az utat és az idegsejtek néhány perc alatt elpusztulnak. a dohányzás, a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint elősegíti ezt. agyvérzés, vagyis vérzéses stroke akkor történik, ha egy agyi ér megreped. az agyat nyomja a kiömlő vér, a megrepedt ér pedig nem tudja szállítani tovább a vért, így azok a területek, ahová nem jut, elhalnak. a stroke-nak számtalan előjele lehet, a test zsibbadásától, szédüléstől, fejfájástól egészen a tudatzavarig és a kettős látásig, de a legbiztosabban felismerhetjük, ha megjegyezzük az MBE rövidítést, ami ezt jelenti:
1. M: Kérd meg a beteget, hogy MOSOLYOGJON. 2. B: Kérd meg, hogy BESZÉLJEN, (összefüggő mondatokban). 3. E: Kérd meg, hogy EMELJE FEL mindkét karját.
Ha valamelyik cselekvés nem sikerül neki, akkor azonnal hívni kell a mentőket, mert stroke-ról van szó!
Még egy jel: kérd meg, hogy ÖLTSE KI A NYELVÉT. Ha a nyelv kicsavarodik, vagy félreáll, az is a stroke jele lehet.
Végül egy rövid történet (szintén a Facebook-os cikkből, noha egy másik, a stroke-kal foglalkozó internetes oldalon is megtaláltam), hogy mindenki lássa, hogy a stroke nem játék:
"Egy kerti-partin, egy barátnőm kissé megingott, el is ejtette a tányérját, de ezután, mindenkit megnyugtatott, hogy jól van (ugyanis a többiek orvost akartak hívni). Ő azt állította, hogy csak az új cipője miatt csúszott meg egy téglán. Felsegítették, kapott egy másik tányér ételt és bár egy kissé gyengének tűnt, tovább szórakozott. Később felhívott a férje, hogy elmondja, a feleségét kórházba vitte, ahol el is hunyt. A parti során STROKE-ja volt. Ha tudták volna, hogyan kell beazonosítani a stroke jeleit, talán ma is velünk lehetne.. Mások nem halnak meg, de reménytelen, tehetetlen helyzetbe kerülnek."
miért vannak olyan emberek, akik állatokat kínoznak? vagy akiknek valamilyen állatuk van otthon, de nem törődnek vele, nem viszik állatorvoshoz, ha beteg vagy hogy megkapja az oltásait? akik nem ivartalanítják az állatukat, hadd szaporodjon kedvére, akik a kölyköket megölik, a szemetesbe dobják vagy az utcára lökik ki, amikor tudják, hogy tele van kóbor állatokkal az ország/világ? akik másokat bántanak, akár szavakkal, fenyegetéssel vagy veréssel? akik rettegésben tartják a saját családtagjaikat? akik a folyamatos nyafogásukkal, hazugságokkal és önsajnálatukkal zsarolnak, hogy neked bűntudatod legyen és foglalkozz velük? akik csak addig maradnak a barátaid, amíg nem találnak mást, utána pedig ejtenek téged és még ők vannak felháborodva, hogy téged miért sért ez a bánásmód?
megőrjít ez a dögmeleg... :( legyen már vége ennek a hőségnek és ennek a hülye nyárnak! úgysincs semmi értelme, mivel nem mehetek nyaralni sehova. még ahhoz sincs erőm, hogy olvassak, inkább szundítok, de azt is utálom, hogy amikor felkelek, folyik rólam a víz. néha éppen erre ébredek. repesve várom az őszt, az esőket és a hideg szelet! *-* ennyit mára :D
ma délután negyed kettő körül értem haza, újra elkezdődött a munka és nagyon álmos vagyok (reggel hétkor indultam el itthonról), ezért a tennivalóim felsorolása helyett inkább hoztam nektek egy csodálatos dalt. (naná, hogy) Manic Street Preachers: You stole the sun from my heart - és a klipben tündéri nyuszikák is vannak *-*
utálom ezt a meleget - ha esetleg ez nem lenne valakinek nyilvánvaló ;) nagyon remélem, hogy jövő héten már vége lesz ennek a borzalomnak! egész nap pilledtem, persze, tanultam, olvastam és sok házimunkát is végeztem (közben legalább két kilót leizzadtam - legalábbis nem ártott volna :D) ma sikerült Manócskát elkapnom két hihetetlenül édes pózban *-* amint az oldalán fekszik és hűsöl - nézzétek azt a tündéri hófehér pocit *-*
ebben a pózban még sohasem láttam *-* fekszik a háza tetején, a mellkasa az etetőtálja helyén (a tálkát reggeli után mindig kiveszem, különben ide-oda dobálja és eltorlaszolja az utat saját maga előtt :D