Angelina, én hősöm...2013.05.14. 11:09, Jolie
ezt a cikket nemrég írtam a starity-re. szerintem nem igényel kommentárt:
Az amerikai színésznő, akinek édesanyja rákban hunyt el, úgy döntött, hogy megelőzésképpen megszabadul a melleitől.
Az Oscar-díjas színésznő nemrég megdöbbentő bejelentést tett: az év elején dupla masztektómiát hajtottak rajta végre (azaz eltávolították mindkét mellét), miután egy vérvizsgálat kimutatta, hogy genetikailag hajlamos a rákbetegségekre.
„Az az igazság, hogy egy hibás gént, a BRCA1-t hordozom, ami jelentősen megnöveli az esélyét, hogy mell- vagy petefészekrákot kapjak – kezdte mondandóját Angelina, majd így folytatta – Amint ezt megtudtam, azonnal a megelőzés mellett döntöttem és úgy határoztam, hogy a lehető legkisebbre csökkentem az esélyt. Elhatároztam, hogy megelőzésképpen dupla masztektómiát csináltatok”
A 37 éves, hatgyermekes édesanyát nagyban befolyásolta a döntésében, hogy az édesanyja, a színésznő Marcheline Bertrand 56 éves korában rákban hunyt el.
Három hónapon át, februártól április végéig a színésznő egy sor orvosi procedúrán esett át – először eltávolították a melleit, majd egy plasztikai sebésznek köszönhetően elvégezték a rekonstrukciós műtétet is. Természetesen vőlegénye, Brad Pitt mindvégig támogatta.
„Szerencsés vagyok, hogy olyan társam lehet, mint Brad Pitt, aki olyan gyöngéd és támogató. Brad minden percben ott volt velem a műtétek alatt a Pink Lotus Breast Center-ben. Meg tudott nevettetni. Tudtuk, hogy a családunk érdekében meg kell tennünk ezt a lépést és ez közelebb hozott minket egymáshoz” – mondta Jolie.
A mell-eltávolításnak köszönhetően a színésznő esélye a mellrákra 87 százalékról 5 százalék alá csökkent. Jolie úgy gondolta, hogy nyíltan kell beszélnie a történtekről, hogy ezzel is támogathassa a hasonló helyzetben lévő nőket, hiszen nagyon nehéz meghozni egy ilyen döntést.
„Őszintén szólva, nem érzem magamat kevésbé nőiesnek. Erősnek érzem magamat, hogy egy ilyen kemény döntést hoztam meg, ami egyáltalán nem csökkentette a nőiességemet. Sok kihívást hoz az élet – azokat tudjuk csak irányítani és kezelni, amik nem ijesztenek meg minket” – fejezte be mondandóját.
Forrás
végre egy kis pihenés2013.05.11. 07:57, Jolie
nagyon régen nem jártam erre és nem írtam - kivételesen nem a feledékenységem a hibás.
ez a hetem nagyon zsúfolt volt, kedden például az ébredést és az alvást leszámítva csak két órát töltöttem itthon. ráadásul három napon át olyan rémes fejfájás kínzott, hogy az ébren töltött óráimban is aludnom kellett, mert nem bírtam megmaradni. se olvasni, se tanulni nem tudtam, a migrén mellett hányingerem is volt, sőt, egyszer az ebédemet is kihánytam. fogalmam sincs, mi bajom lehetett, de őszintén szólva még most is kicsit gyengének érzem magamat.
valami lehetett a levegőben, mert Manócska is étvágytalan és kedvetlen volt két napig, alig bogyózott és azok is olyan kicsik voltak. miatta természetesen sokkal jobban aggódtam és nagyon megkönnyebbültem, hogy ismét virgonc, sokat eszik (még a wc papír gurigákat is félig megette, mind a hatot :D és az emésztése is rendbejött.
csütörtökön én is helyrejöttem, délelőtt meg is ragadtam az alkalmat, hogy egy Benicio-filmmel kényeztethessem magamat (The Wolfman), bár a Wesley-s oldalam frissítéséhez még mindig nem éreztem elég erőt. a lustaság nagy úr.
most igyekszem pótolni a mulasztásaimat.
kellemes hétvégét kívánok mindenkinek! :)
Che2013.05.05. 12:20, Jolie
pénteken valóban megérkezett <3
alig várom, hogy minden szavát értsem! (akkor már nagyon okos leszek spanyolból...)
ma érkezik... remélem2013.05.03. 10:26, Jolie
a feledékenységem már hihetetlen méreteket ölt. ennél talán már csak a csapongó gondolataim rosszabbak :D
remélhetőleg valóban ma érkezik meg a Che Guevaráról szóló spanyol nyelvű könyvem (hangoskönyv formában) - már alig várom, hogy délután mehessek érte a könyvesboltba! *-* (nagy lesz a csalódásom, ha mégsem jön meg a szállítmánnyal.) nem mintha egy kukkot is értenék majd belőle, hiszen csak nemrég kezdtem el ismét spanyolul tanulni.
hivatalosan is itt a nyár. én nem hívtam. teljesen undorító dolognak tartom, hogy nem is volt tavasz ebben az évben.
Manócska szerencsére most is boldog, kiegyensúlyozott és makkegészséges (nincs is fontosabb ennél, hiszen ő a szemem fénye. bocsi, Benicio :D) - jelenleg a ketrec alján fekszik összegömbölyödve. azért a fülecskéi néha irányba állnak :D
enni kellene. nyolc körül ettem egy túró rudit és már korog a gyomrom.
ezen a hétvégén is sort kellene kerítenem egy Benicio-film megtekintésére - még jó, hogy szerdán végre megnéztem a Traffic-et (miután a Penge első részéből készítettem több, mint száz kivágott képet). néha hátborzongatóan tud kinézni ez a pasi (a torzonborz haja már önmagában filmet érdemelne), de színészként mindig száz százalékosan teljesít.
most pedig eszek valamit, nektek pedig kellemes pénteket és jó hétvégét kívánok! :)
|