got hypocrisy?2013.01.04. 16:45, Jolie
január harmadika2013.01.03. 08:50, Jolie
megkezdődött az új év. egyelőre még nem történt velem semmi különös.
tegnap kékesfeketére festettem a hajamat - találtam egy doboz hajfestéket még régről, hiszen több, mint egy éve (ha nem kettő) nem voltam fekete hajú, de mivel nem tudom senkinek odaadni, senki nem használ ilyen színt, gondoltam, hogy felhasználom, miért menjen pocsékba? úgyis van még 4-5 doboz világosítóm (remélem, elég lesz, haha), azzal majd lehúzom a feketét, hogy visszafesthessem violettra, amikor ez már lenőtt. szóval most kékesfekete vagyok megint. legalábbis egy hónapig! :D
imádok a Wesley Snipes-os honlapomon dolgozni! *-* élvezem az anyaggyűjtést, a fordítást és az írást, és persze azt is, hogy a filmismertetők megírásakor mindig megnézem a filmet (általában eredeti, angol nyelven, mivel a legtöbbet csak úgy sikerült letöltenem), szóval a kellemeset a hasznossal. ;)
Shawn-t egy kicsit hanyagolom most, nincs sok frissítenivaló róla, Twitteren sem minden nap jelentkezik be (a Tumblr-ét még jobban hanyagolja) és a Született feleségek mellett készült filmjeiről már írtam korábban. az is igaz, hogy úgy tűnik, nem is sok embert érdekel, de ettől függetlenül folytatom a munkát. Wesley annál inkább népszerű, bár ez nem meglepő, hiszen több, mint húsz éve dolgozik a filmiparban és legalább negyven remek filmet mondhat a magáénak.
nemsokára megyek a postára, csekkeket befizetni és a januári bérletemet is meg kell vennem, szóval lesz egy remek kis sétám a zúzmarában. sebaj, Isten erre találta ki a sálat és a kesztyűt ;)
további szép napot mindenkinek! :)
január elseje2013.01.01. 17:19, Jolie
az új év legelső napja van ma.
végül is remekül indult az új évem: a Penge angol nyelvű változatából megnéztem az egyik kedvenc jelenetemet (amikor először jelenik meg, a titkos vámpírpartin), utána pedig nagyon kedves üzenetet, azaz újévi köszöntőt kaptam Facebook-on. (Betty még délután írt, mert ugye aki bulizni megy, az előre gondolkozik ;) jólesett, hogy valakinek anélkül jutottam az eszébe, hogy én írtam volna rá.
nem mintha érdekelne, hány köszöntést kapok, mert hatalmas tapasztalatom van az udvariatlan (hogy csúnyább szót ne írjak) emberekkel - akiket személyesen ismerek, akár már évek óta, azok a fáradtságot sem veszik, hogy maguktól írjanak nekem, hogy BÚÉK, miközben olyanok, akikkel legfeljebb egy-két szót váltottam és azt is csak a neten, nem felejtkeznek el rólam. le vannak ejtve. :)
a jó hír, hogy lassan három hónapja vegetáriánus vagyok és ha hiányzik is néha (nem túl gyakran a hús, vagyis inkább a szalámi és a májas íze), könnyen legyőzöm. legszívesebben vegán lennék, de a pénztárcám számára nagyon drágák a vegán tejtermékek, pedig nagyon szívesen megkóstolnám az Alpro finomságait! *-*
további szép estét mindenkinek! :)
|