gia2012.10.02. 09:20, Jolie
véletlenül találtam rá erre az animációra, ami Angelina Jolie (ha esetleg valaki nem ismerte volna fel) "Gia" című híres filmjéből való, amellyel leginkább berobbant a köztudatba. én is ebben a filmben láttam őt először (1998-ban adták le az HBO-n, majd később más csatornákon is leadták, természetesen késő este) és azonnal beleszerettem. azóta is ő a legkedvesebb színésznőm, a legnagyobb példaképem és számomra a leggyönyörű nő a világon. még mindig. az animáción látható halvány felirat: too beautiful to die, too wild to live" (túl szép a halálhoz, túl vad az élethez) tulajdonképpen nemcsak Gia Marie Carangira (akinek az élettörténetét mutatja be a film), hanem Angelinára is illik - szerencsére Angie nem távozott el olyan fiatalon, mint Gia, és az önpusztító élettel is felhagyott. már itt tökéletesen megmutatta a tehetségét (a szépsége mellett): nem csekély teljesítmény eljátszani egy biszexuális topmodellt, aki kábítószerfüggő lett, miközben a divatvilág és a fotósok a lábai előtt hevertek, majd mindössze huszanhat évesen AIDS-fertőzésben elhunyt. Angelina maga is kábítószerezett, nemcsak tinédzserként, hanem a huszas éveiben is, állítólag voltak filmek, amelyeknek a forgatása alatt heroin vagy kokain hatása alatt állt. ám hála Istennek, megszabadult a függőségétől. aki teheti, nézze meg ezt a filmet - csak készítsetek elő egy tucat papírzsebkendőt.
köszönet, Brigitte Bardot és segítség2012.10.01. 09:00, Jolie
wow, mit is mondjak, a reklámnak köszönhetően valóban megugrott a Jolie Moon látogatottsága: szombaton 110, tegnap pedig 192 emberke járt erre! köszönöm mindenkinek, aki megtisztelt a figyelmével, nemcsak a hétvégén, hanem minden egyes nap. csak remélni tudom, hogy amikor a honlap ikonja eltűnik a reklámcsíkról, akkor is nagy marad a népszerűség. szeretném, ha minél többen figyelnének fel az állatvédelem és az örökbefogadás fontosságára.
de most térjünk át fontosabb dolgokra.
idézet az Állatvédelmi Csoporttól [link]:
"Az isteni BB tegnap, szeptembert 28-án ünnepelte 78. születésnapját. Elsőként 1962-ben emelte fel a szavát a kegyetlen bánásmóddal szemben, ahogy az állatokkal bánnak - főleg a vágóhidakon. Franciaországban Bardot nyomására vezették be, hogy levágásuk előtt elektromos pisztollyal kábítsák el a szarvasmarhákat. Szintén neki köszönhető, hogy betiltották a fókabőr kereskedelmét is. Alapítványa ma is küzd az állatok védelméért." Ime a nő! A nő, aki a karrierje fénycsúcsán vonult vissza, hogy az allatokat szolgálja. A nő, akinek a lábainál férfiak milliói hevertek, akkor ugy döntött, hogy nem kell a további csillogás, villogás, pénz és képmutatás. Az állatok között érzi jól magát és ez igy lesz halála pillanatáig. Idézet tőle: "Csak azért imádkozom,hogy amikor meghalok, az utolsó percig az állatokat szolgáljam és ne az ágyban tehetetlenül feküdjek."
mi is lehetünk hősök, mi is tehetünk az állatokért, még ha nem is vagyunk híresek és gazdagok. most felhívom a figyelmeteket egy csodálatos debreceni asszonyra, Svecz Évára [Facebook] aki a saját otthonában menhelyet rendezett be a rászoruló állatoknak. Ott 48 kutyáról gondoskodik, (ennivaló, oltások, műtétek), de rajtuk kívűl még 25-30 kóbor kutyát és macskát etet és gondoz, akiket naponta felkeres a város különböző helyein. Segítsünk neki! Akinek van Facebook-ja, kövesse őt és segítsen megosztásokkal! Akinek van rá anyagi lehetősége, támogassa a munkájában! Már pár száz forint is hatalmas segítség! Akinek felesleges takarója, ruhadarabjai vannak, küldje el neki, mert ő örömmel fogadja, hogy legyen mi melegítse az állatait a hűvös őszben és a közelgő hideg télben.
Cím: Svecz Éva 4002 Debrecen, Puszedli u.12. Tel.:+36 30/9535243 OTP:11773384-00460363 IBAN:HU62 11773384 00460363 00000000 BIC:OTPVHUHB PayPal: sveczeva@t-email.hu
|