a tegnapi veszekedés volt a mélypont.
mindig "felemelő" érzés megtudni, hogy a másik boldogtalan veled, hogy már nem vagy olyan fontos és különleges annak az embernek a számára, aki neked a legtöbbet jelenti...
az is nagyon "megnyugtató", hogy újra és újra az a forgatókönyv játszódik le, amely során elveszítem azt, aki akkor a legfontosabb volt nekem.
őszintén szólva NAGYON elegem van már az életből és mindenből. nagyon rossz ember vagyok ezek szerint, vagy az előző életemben hatalmas bűnöket vétettem, hogy ez a folyamatos boldogtalanság a részem. vagy pedig a boldogság, egy hirtelen, jókora, fájdalmas pofonnal zárva.
de azt is nagyon "szeretem", hogy olyan embereknek, akik nem törődnek a másikkal, akik csak a maguk kedvét és kényelmét nézik, azok bezzeg meg tudják őrizni a barátságodat.
sohasem fogom érteni az embereket. nem is akarom.