a jobb oldalon ismét megjelent az olvasó kislány képe - ha rákattintasz, akkor azonnal a Pengeélen történetéhez jutsz el. kizárólag akkor fogod látni, ha  azon a napon új fejezetet tettem fel.

ezen a héten minden este megnéztem egy Ryan Reynolds-filmet - vagy a Penge: Szentháromság (angolul) legjobb jeleneteit vagy pedig valami olyat, amit még nem láttam (X-Men: A kezdetek (angolul), Csak barátok (magyarul) és a Scrubs-nak azt a részét, amikor Ryan vendégszerepelt benne (angolul).
a Csak barátok (Just Friends) nagyon klassz film, Ryan az összes dilis arckifejezését bemutatja benne, és többször is nevetségessé teszi magát. imádnivaló<3
egyébként az is remekül fog szórakozni, aki nem Ryan rajongója. ne hagyjátok ki!

mára egy kis incselkedést terveztem: íme egy részlet a következő írásomból, amit akkor kezdek el feltenni, amikor a Pengeélen befejeződött.

Amikor ismét felébredtem, egy sötét szobában találtam magamat, ahol nemrég fahéjas illatgyertyát égethettek. Felismertem az illatot, mert gyakran ugyanilyet gyújtottam a saját szobámban.
Amikor a szemem hozzászokott a sötétséghez, észrevettem, hogy a küszöb alatt halvány fénycsík húzódik, hogy egy puha ágyon feküdtem, a fejem kellemes illatú párnán nyugodott, valaki pedig felhúzta a lábamra az Adidas sportcipőmet. A bezárt ajtó mögött jól hallhatóan két férfi éppen arról vitatkozott, mit egyenek vacsorára. Felismertek a hangjukat: az a két férfi volt, akik az előbb még az apám után érdeklődtek.
Akik elraboltak.

néhány álom csak álom marad, soha nem valósulhat meg. ez azonban nem jelenti azt, hogy nem álmodozhatunk és nem harcolhatunk az álmaink beteljesüléséért. soha nem tudhatjuk, mi és mikor válik valóra.
különben is, álmodozni jó. amíg nem viszi túlzásba az ember - akkor már inkább káros és sokat veszíthetünk azzal, ha a valódi élet helyett az álomvilágra figyelünk csupán. sosem tudhatjuk, ki vagy mi megy el mellettünk, miközben mi behunyt szemekkel bóklászunk.
az álmodozás sokat segíthet, amikor magányosak vagy szomorúak vagyunk. ilyenkor szeretek elmenekülni valahova, ahová különben nem tudnék eljutni. például elképzelem, hogy Egyiptomban vagyok, kigondolok valamilyen izgalmas kalandot. és ha éppen ott tartózkodik az akkori álompasim, az külön pluszpont.
ki emlékszik Csinszkára? az ismeretlen diáklány szerelmesleveleket írt Ady Endrének, a híres költőnek és lám, mi lett belőle? szerelem és házasság. ez nem jelenti azt, hogy ha most levelekkel fogom bombázni Ryan Reynolds-ot, akkor két év múlva ilyenkor már a felesége leszek és éppen az elsőszülöttünket fogom várni, de igazából sohasem lehet tudni, mit hoz a jövő.
gyermekkoromban voltak álmaim, milyen foglalkozást szeretnék űzni, és mire elértem gimnáziumba, már döntöttem. igazából senki nem hitt bennem, két tanárom pedig közölte, hogy nem sok esélyt lát rá, hiába vagyok szorgalmas. végül nekem lett igazam, kemény, kitartó munkával (időnként csüggedéssel) elértem azt, amit akartam.
bárcsak a szerelemben is ilyen szerencsém lenne!

gyönyörű havas a táj, minden hófehér és tiszta, imádom a hegytetőről csodálni mindezt, az előttünk elterülő, szinte érintetlen hómezőt, a messzi kisvárosokat és falvakat a hófehér takaró alatt (bár Tokajt most nem lehet látni a ködtől).
mindez olyan szép és jó lenne, csak éppen eközben az is jár a fejemben, vajon hány hajléktalan fagyott meg az éjjel. azonban mit is várjunk az emberektől, vagy a kormánytól, hogy tegyen valamit ezekért az emberekért, akik önhibájukból vagy önhibájukon kívűl fedél nélkül maradtak?
a legtöbben még arra sem képesek, hogy télen etetőt építsenek vagy csupán kiszórjanak egy kis morzsát vagy kitegyenek néhány almát a madaraknak. bezzeg arra van pénzük és idejük, hogy sms-t küldözgessenek egy ostoba valóságshow vagy tehetségkutató szereplőire szavazgatva.